Nyelvvizsgák

TOEFL IBT: 4 részből álló (olvasás, hallás utáni értés, beszéd, írás), nem moduláris nyelvvizsga azoknak, akik külföldön, főleg az USA-ban szeretnének dolgozni, tanulni. Az IBT arra utal, hogy internetes alapú a vizsga, azaz számítógépen kell a feladatokat megoldani. A vizsga több mint 4 óra; a maximum elérhető pontszám 120 pont, ehhez képest minden intézmény önállóan határozza meg a saját követelményszintjét. Ára: 185 USD. Jelentkezési határidő: a vizsga előtt 7 nappal (nem beleszámolva a vizsga napját). (www.toefl.org)

IELTS: A TOEFL brit megfelelője. Aki Nagy-Britanniába akar menni tanulni, dolgozni, attól általában ezt a vizsgát szokták kérni. Nehézségi foka, mint a TOEFL-é, de ez inkább „vizsgázó-barát”. Nem pontoz, hanem 9 sávba sorolja be a vizsgázókat. Honosítható kiegészítő vizsga nélkül. Alapfok: 3.5-4.0-4.5, középfok: 5.0-5.5-6.0, felsőfok: 6.5-9.0. A beszédkészséget és a hangzó szöveg értését mérő feladatok megegyeznek, de az írott szöveg értését és az íráskészséget mérő feladatok különböznek. (Két modul választható: general – általában középiskolai tanulmányok angol nyelven történő elvégzéséhez szükséges; és academic – általában első és másoddiplomát adó felsőoktatási intézmények kérik.) A vizsga díja 44 000 HUF. A British Council szervezi a vizsgát Magyarországon. (www.britishcouncil.org/hu/hungary)

Cambridge: Moduláris vizsga (CFC, CAE, CPE), melyet külföldi – főként angol – iskolák, egyetemek szoktak előírni követelményként. Nem kimondottan „vizsgázó-barát”. 2005 óta akkreditált vizsgának számít Magyarországon, így érettséginél, felvételinél, diplománál és munkavállalásnál is felhasználható. A vizsga díja szinttől függően: 30.000-50.000 HUF. A British Council szervezi a vizsgát Magyarországon. (www.britishcouncil.org/hu/hungary)

Euro: Moduláris (B1, B2, C1), egy- illetve kétnyelvű változatban is létezik. Mindkét vizsgaváltozat államilag elismert, így a felvételihez és a diplomához egyformán megfelelnek. Jelenleg csak a PhD-képzéseken tesznek különbséget, ott a kétnyelvű nyelvvizsga a követelmény. A vizsga díja szinttől függően: 18.900-24.900 HUF. (www.euroexam.org)

EuroPro: üzleti szaknyelvvel bővített nyelvvizsga, az Euroval megegyező szinteken. A vizsga díja szinttől függően: 19.900-25.900 HUF. (www.euroexam.org)

ITK ORIGO / Rigó utca: Az egykor monopolhelyzetéről ismert "Rigó utcai" nyelvvizsga. Azok válasszák ezt a fajta vizsgát, akik az írásbeli feladatmegoldásban járatosak, ismerik a kivételeket, bemagoltak egy rakás vonzatos igét és alapos nyelvtani ismeretekkel rendelkeznek, szóban viszont kevésbé szeretnek megnyilatkozni. Sajnos ez a vizsga még mindig arra van kihegyezve, amit a diákok nem tudnak, és nem arra kíváncsi, hogy mi az, amit már elsajátítottak. Ezen kívül objektívnak távolról sem nevezhető. Sokszor rejtély, hogy mitől mennek át rajta bizonyos tanulók, és mások, esetleg sokkal stabilabb tudással miért nem. A vizsga díja szinttől függően: 7.600 – 19.850 HUF. (www.itk.hu)

BME: A Budapesti Műszaki Egyetem (BME) nyelvvizsgarendszere. Az egyik legnépszerűbb nyelvvizsga a magyar kétnyelvű nyelvvizsgák körében. Az Origo objektívebb, kiszámíthatóbb változata. A nyelvvizsgának 2 szaknyelvi változata van: műszaki és gazdasági. A vizsga díja szinttől függően: 7.400 – 26.900 HUF. (www.bmenyelvvizsga.bme.hu)

Zöld út: Államilag elismert szaknyelvi vizsgarendszer 3 szaknyelvi változatban: gazdálkodási menedzsment, műszaki és mezőgazdasági szaknyelv. (Mindegyikhez közös, környezeti és környezetvédelmi rész tartozik.) 3 szinten tehető le: alap- (B1) közép- (B2) és felsõfokú (C1). A vizsga középpontjában a négy fő nyelvi készség (olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése, íráskészség és beszédkészség) és a közvetítési készség mérése áll. A vizsga díja szinttől függően: 11.600 – 19.800 HUF. (www.zoldut.szie.hu)